A csokoládé a legjobb terápia

Elefánt léptekkel a siker felé

Megvan a televízióban jelenleg is futó reklám, amiben a fátyolos hangú Carla Bruni énekel nekünk egy sejtelmes francia dalt (egy szót se értek belőle, de franciául minden a szerelemről szól), miközben az űrben szalagok és táncosok röpködnek? Nos, ha igen, akkor felejtsük is el gyorsan, az ugyanis a Carte d'Or fagylalt, amiről pedig most szó lesz, az a Côte d’Or, az elefántos csoki.

Az indiai mitológiában az elefántfejű és nagy hasú Ganésa a legnépszerűbb hindu istenség, a költők és kereskedők  védnöke. Van egy feng shui babonabölcsesség, amely szerint életünk során hét elefántot kell összegyűjtenünk, hogy jómódban és gazdagságban éljünk, és szerencsések legyünk. Fontos azonban, hogy az elefántok ormánya az égnek álljon! Aki hisz a babonában, és szívesen köti össze a kellemest a hasznossal, annak máris tudok egy nagyon egyszerű megoldást javasolni: a cég minden termékén megtaláljuk a felemelt ormányú elefántot, és szerencsére a termékpaletta még a válogatósabbak számára is fog tartogatni legalább hét finomságot.

Fociboci vs Futballkugeln

Miként a nyári időszakban mindenki tanár szeretne lenni a hosszú és kényelmes szünidő miatt, én marketing és kommunikációs szeretnék lenni minden egyes nagyobb sportesemény alatt. Valószínűleg ilyenkor ők is hosszú pihenésüket töltik, és helyettük csak a konyhás néni vagy a portás bácsi viszi a boltot. Túl nagy kreativitásra ugyanis nincs szükség, gyakorlatilag mindenre ráhúzható a foci téma, némely esetekben még akár értelmet is sikerül a koncepcióba csempészni (vegyél nagyobb X márkájú TV-t most, mivel akkor jobban fogod élvezni a döntőt), néhol már kevésbé (vegyél Y üdítőt most, mert akkor jobban fogod élvezni a döntőt), majd jön az alja, az igazából csak autisták számára érthető logikával (ugye ismerjük az animált hörcsögöket, akik bullet time effektekkel kezelik a popcornt: vásárolj a Z áruházban most, és akkor jobban fogod élvezni a döntőt).

A marketing persze nem csak reklámot jelent, mindez megjelenik kézzelfogható formában is. Azt már megszoktuk, hogy húsvétkor és karácsonykor a nevesebb gyártók leporolják a tavaly gondosan elrakott fröccsöntő gépeket, hogy megkapjuk az év közben is kapható édességeket aranyos nyuszi és szeretetteljes báránykölök formájában. De a manapság tapasztalható verseny ennél már többet kíván, kisebb-nagyobb alkalmakra is ki kell adni valami különlegeset, tehát megérkeztek a labdarúgó-világbajnokság édességek is. És mivel már eleget fikáztam a rendszert, most beállunk mi is a sorba, és posztolunk egy focival kapcsolatosat... Igyekszem végig a tőlem telhető legmodorosabb formában biztosítani mindenkit, hogy mennyire értek a témához: tehát a piros sarokban vár ránk a Milka aktualitása, a kék sarokban pedig egy igazi hazai, a Szamos különlegessége.

Anthon Berg – régi de nagyszerű márkanév Dániából

Dániáról többségünknek valószínűleg az jut eszünkbe elsőre, hogy nem sok minden jut eszünkbe róla. Megvannak persze az általános iskolai tanulmányok (főváros, királyság, szigetek stb.), és hamarosan megérkezik a következő homlokra csapás, hát persze, Dánia legismertebb szülötte Hans Christian Andersen, a világhírű meseíró (kinek ne kötődne gyerekkori emléke a híres mesék egyikéhez: A kis gyufaáruslány, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, A kis hableány …).

Sikeres lehetett számukra ez a XIX. század, ugyanis ugyanebből a korból ismert a másik nagy név, aki számomra legalább ugyanennyire nagyra becsült: Anthon Berg. Az ő neve nem az irodalom, vagy a zene világából ismert, hanem azok járnak jó helyen, akik a gasztronómia környéken keresgélnek. A többség számára talán nem annyira ismert, hiszen nem neveztek el róla egy kommersz ételt vagy tortát sem, csak egy csokoládégyár viseli a nevét. De a "csak" itt sokszoros idézőjelben értendő

Zágrábi csokoládé

Vinjeraci utunk célkitűzése a szokásos pihenés mellett, két keréken bejárni a környező dalmát tengerpartot, illetve felderíteni a könnyen elérhető szigetvilágot. Ezt a feladatot tökéletesen teljesítettük, a hazai utakhoz szokott motorosnak egyenesen kánaán, hogy minden úton egy sziklás, tengerpartos szerpentinhez juthatunk. Emellett másik fő feladatomnak éreztem, hogy megismerjem  a horvát specialitásokat, szerencsére ezügyben sem lehet okom panaszra, mert bár a horvátokról továbbra sem a csokoládégyártás lesz az első, ami az eszembejut, de azért találkozhattam elég sok helyi nevezetességgel.

Ez főként a Kraš cégnek köszönhető, akik számos nagyon népszerű édességet gyártanak, amelyeket egy esetleges adriai látogatás során minden csokoládé szerelmesnek meg kell kóstolnia legalább egy táblával. A zágrábi cég 1911-ben nyitotta meg kapuit, így ő lett az első édesipari termékeket gyártó Délkelet-Európában. A gyár a csokoládékon kívül kekszeket, cukorkákat is készít, termékei akármelyik nyugati csokoládémárkával felveszik a versenyt. Ezek közül mindenképpen érdemes a Dorina táblás csokoládét is kipróbálni, mert biztos mindenki megtalálja a magának kedvezőt, hiszen nagyon sok ízesítésben gyártják: sima tejcsokoládé, narancsos, rizses, kókuszos, puncsos, mogyorós és még számos további változatban.

Japán csoki Horvátországban?

A horvát határt átlépve az első benzinkút shopjában gyorsan feltérképeztem a terepet. A bőség zavarában nem volt könnyű a választás, de abban biztos voltam, hogy hazafelé a dobozomban egy rizses Mikado biztosan pihenni fog. Legalábbis mesteri logikám ezt diktálta: mivel a polcon egyedül ebből a termékből volt sokféle kiszerelés, (25, 90, 150, 250, 300 gramm), arra mertem következtetni, hogy akkor ez biztosan egy siker sorozat. Komoly dillemát jelentett a megfelelő méret kiválasztása, azonban az élet egyszerűen megoldotta a kérdést, a kicsikben nem volt elég anyag a többszöri kóstoláshoz, a nagyok pedig egyszerűen nem fértek el kényelmesen a már így is milliméterre megtervezetten telepakolt motoros dobozokba, így az arany középutat választottam. A 150 gramm egyébként is csalóka, mivel puffasztott rizset tartalmaz, úgyhogy térfogatát tekintve ez egyáltalán nem kicsi.

A gyártóval a hazai polcokon ritkán találkozhatunk, pedig az egyébként 1921 óta műkő Zvečevo horvát cégnek köszönhetően 1964 óta uralkodik a piacon az első rizses csokoládé, a Mikado. A név nem igazán hangzik horvátosan, sokkal inkább japánosan (és ez a megfejtés is, a japán uralkodó megnevezéséről van szó), de ezen túlmenően maximum annyi köze van a táblának a távolkelethez, hogy rizs található benne. Esetleg még a precizitás, ugyanis kizárólag minőségi összetevőket használnak minden termékükhöz, az évek során ezért meg is kapták országuktól a szigorúan kezelt minőségi tanúsítványt, emellett pedig számos egyéb díjat és elismerést tudhatnak maguk mögött az egész világon. De szerintem a legnagyobb elismerést számukra az elégedett fogyasztók jelentik, hisz bárki, aki Horvátország valamely részén jár, és kíváncsi az ott előállított termékekre, az a Podravkán kívül biztosan megkóstolja a Mikadot is.

Jöhet a rizsa

Átlagos csomagolás és csokoládé

Habár a történetében is olvasható, hogy a Cadbury őshonos angol csokoládé, sajnos a gyártás már nem csak a szigeten folyik, az én táblámat is Lengyelországban gyártották. Csomagolásának színe nem olyan hivalkodó, mint a svájci „testvéré” (vagy inkább nevezzük mostoha tesónak), a papírja matt lila. A márka megjelenítése sem olyan kontrasztosan fehér, inkább elegánsan visszafogott bronz színű az aláírás az illusztráció felett, ami eltörpül a jó nagy nyomtatott betűkkel feltűntetett egész mogyorós felirat mellett. A Cadbury csokoládé igazi angol ikon, olyan mint az ott élő emberek. Szelíd, csendes, nem túl tolakodó, kicsit talán már idejétmúltnak is nevezhetjük, ilyen rajzokkal igazából a nyolcvanas években találkozhattunk.

A papírt leszaggatva is megmarad ez az egyszerűség, egy vastagabb arany színű alufóliával védik csak a csokoládét, ami persze nem is feltétlenül gond, hiszen nem is kell a cicoma egy hétköznapi termékhez. Az utolsó ruhadarabtól is megszabadítva a táblát, egy Nesquick kakaóra emlékeztető illat csapta meg az orrom, ami nem túl jó indítás. A látvány azért igényesnek mondható, a 100 grammos tábla huszonnégy kockára bontható, és minden kockára egy kis Cadbury feliratot véstek.

Cadbury, a brit óriás

A cég alapítója, John Cadbury (1801-1889) egy kvéker család leszármazottja volt. Ez számunkra csak amiatt érdekes, mivel származása miatt nem mehetett egyetemre, így kénytelen volt mással foglalkozni, választása a kereskedelemre esett. 1818-ban így megnyitotta első tea üzletét Leedsben. Hat évvel később megnyitott egy fűszerüzletet is Birmingham egyik legforgalmasabb utcáján, a Bull Streeten, ahol  a tea mellett kakaót és ivócsokoládét is árult már, illetve néhány saját készítésű terméket. Kvékerként fontos volt számára az egészséges életmód, emiatt a teát, kávét, csokoládét az alkohol alternatívájaként szánta a lakosok számára, amit személyes meggyőződése szerint az élet tönkretevőjének tekintett.

A cégre egyébként a későbbiekben is jellemző volt ez a mentalitás, mindig figyelemmel kísérték a fogyasztók és a dolgozók érdekeit is. Érdekes például, hogy a gyerekek védelme érdekében sokáig nem engedték meg, hogy anyák dolgozzanak az üzemekben, emiatt ha egy ott dolgozó lány férjhez ment, egy ajándék kíséretében elbúcsúztak tőle. De a cég kivette a részét a mindennapi élet különböző területein a sporttól kezdve az állatvédelemig.

Egy kis Svájc hazánkban

Zúgó patakok, magas hegycsúcsok, titokzatos bankok, pontos órák és tökéletesre csiszolt csokoládé. Mindenkinek ezek jutnak elsőként eszébe Svájcról, esetleg az a különbség, hogy milyen sorrendben (az én esetemben azt hiszem sejthető a helyes sorrend, de azért a megfejtők között majd kisorsolok valamit :-). A téli sportok szerelmeseként számomra még kibővül a lista sípályákkal, a hegyekkel határolt tágas legelőkkel, de azért a legelőn is látom magam előtt a vidám stresszmentes teheneket, akik néhány kövér fűszál elfogyasztása után felemelik a fejüket, és harapnak egy párat a tiszta levegőből is. A tehénből persze tej lesz, a tejből pedig csokoládé... mindig ugyanide jutunk ...

Ilyenkor mindig utazhatnékom támad, alig várom, hogy egyszer eljussak Svájcba, és az általam kedvelt márkák csokoládé üzemeit, csokizókat, kávézókat meglátogathassam, és végül, de nem utolsósorban, hogy egy kisebb kereskedelmi mennyiségű csokoládét hozzak haza. Nah, de nem álmodozok tovább. Itthon vagyunk... :-)

A Villars karamell darabkákkal ízesített, 100 grammos táblás tejcsokoládéja a legtöbb itthoni élelmiszerláncban kapható MÉG!!!. (Egyelőre úgy tűnik, hogy ennek a márkának is megszűnőben van a hazai forgalmazása, és csak remélni tudom, hogy hamarosan lesz egy másik cég, aki fantáziát lát majd a termékekben és nem kell nélkülöznünk ezt a jó kis márkát túl sokáig).

Chocolat au Lait Suisse Eclats de Caramel

A cégtől megszokott módon ennek a Villars terméknek is nagyon szép a csomagolása, és egyben praktikus is, mivel a díszes papírdoboz felső oldala visszahajtható, így a megmaradt részeket jól lehet tárolni. A svájci cég itt is ügyelt a részletekre. Bár az alufólia itt már egyszerűen csak ezüst, de a csokoládé látványa azonnal kárpótol ezért az egyszerűségért. Ha csokoládé szépségversenyt rendeznénk, azt hiszem nyugodtam kimondhatnám, hogy ez az egyik legszebb tábla, amit valaha láttam. Maga a lap tíz nagy kockára törhető fel, minden kockán egy nagyon szép virág van, ami hasonlít a cég logójában találhatóra (természetesen havasigyopár). Egyedi, nem csak egy sima minta, több rétegből áll, abszolút 3D.

A 100 grammos tábla a megszokottól vékonyabb és szélesebb. Két éve találkoztam a karamelles Villarsszal először, ekkor még féltem, hogy a kávés után csalódás fog érni, és valami Tobleroneról koppintott tejcsokoládés karamell recepttel fogom szembetalálni magam. Szerencsére nem így történt, teljesen más élményt nyújt: a csoki nem émelyítő, de krémes és természetesen könnyen olvad. A karamell darabok 15%-ban találhatók meg a csokoládé között, ami elsőnek talán kevésnek tűnik, de szerintem nagyon jól eltalálták ezt az arányt. Minden falatra jut pár kis szemcse, de a csoki krémességét, ízvilágát nem nyomja el, tehát a kávéshoz hasonlóan az alkotók itt sem arra gyúrtak, hogy erős harsány ízzel tegyék feledhetetlenné a csokoládét, hanem hosszabb távú fogyasztásra alkalmas, kellemes harmónikus ízt alkottak. A karamell halkan ropog a fogaim alatt, a keménységével sincs gond, még véletlenül sem jutott eszembe a fogyasztás közben, hogy óvatosan rágjam, nehogy a fogaim éppségének rovására menjen a falankságom. Nem is tudom eldönteni, hogy a Villars vagy a Toblerone a finomabb, és ismerve a Tobler szenvedélyemet, ez igen nagy dicséretnek számít részemről.

Ára: 519 Ft/100g (CBA) – nem túl harsány, kellemes csokoládé, épp megfelelő mennyiségű és keménységű karamelldarabkákkal

Kávé és csokoládé? Képtelenség vagy nyilvánvaló?

Kávé és csokoládé egymáshoz kimondottan hasonló termékek. Kezdve ugyebár ott, hogy mindkettő egy bab alakú és nevű termésből készül (habár a két bab mérete szerencsére lehetlenné teszi, hogy összekeverjük őket), majd pedig a szüretelést követő első lépések is hasonlóak, hiszen mindkét esetben pörköléssel próbálják minél inkább előcsalogatni az aromákat (nos, a feldolgozás további lépései már sajnos nem segítenék elő a hasonlóság bebizonyítását, így jelen esetben tekintsük ezeket lényegtelen apróságnak :-)

De nem csak az elkészítés módja, hanem az ízvilág is hasonló mindkét esetben. A krémesített tejcsokoládékon felnövő generációk persze elsőre felhúzzák a szemöldöküket egy ekkora baromság hallatán, de ha jobban belegondolunk, és csokoládé alatt kivételesen egy nagy kakaótartalmú kesernyés kemény táblát értünk, illetve kávé alatt sem egy tejjel felhigított, a kávéfőzőn fél liter vízzel átpötyögtetett szmötyit, hanem egy sűrű, erős eszpresszót értünk, akkor máris kezd logikusnak tünni az analógia. Szerencsére ezt a bölcsességet nem én találtam fel, hanem a csokoládégyártók már régóta készítenek ezen az ízharmónián alapuló termékeket. Néhányan persze a "kávés csokit" inkább csak egy kompakt, könnyen hordozható, és bármikor könnyen bevethető koffeinbombaként kezelik, emiatt sok termék esetén nem annyira az ízvilág, mint inkább az ébrentartóképesség maximalizálása a cél, de szerencsére számos gyártónál még mindig az ízvilág az első. Éppen ilyen a most bemutatandó, Villars termék is.

Villars mester csokoládéja

A Villars csokoládé több, mint 100 éve van jelen Svájcban, a gyárat 1901. május 22-én Mr. William Kaiser alapította Fribourgban, amely alig pár kilométerre található a csokoládé nevét adó várostól. Az alapító meglehetősen fiatal, még csak alig 28 éves volt, mégis ráérzett arra, hogy mire van szüksége a piacnak, így meglehetősen gyorsan jelentős sikereket ért el. Ennek egyik alapeleme a folyamatos, magas minőség volt, aminek köszönhetően már három év múlva elkezdhetett tovább terjeszkedni a cég. Az ismertséghez persze szükség van egy találó jelképre is, ezzel sem maradtak sokáig adósok, 1930-ban jelent meg először a barátságos svájci tehénke a csomagoláson, mint a minőségi csokoládé és tej jelképe. Bár azóta a csomagolás megváltozott, de azért érdemes megnézni a képen látható állatot, nem holmi egyszerű boci fényképéről van szó (és nem is idétlen színekre géntenyésztett mutánsokról), hanem betűkből áll. Ez a kép a képben dolog már a Toblerone esetén is bevált, itt is kimondottan ötletes a V fejű, I nyakú, LL lábú, A törzsű, R lábú és farú, majd pedig S kurta farkú tehén.

Balaton

Ha azt halljuk, hogy Balaton, büszkén kihúzzuk magunkat - igen, ez a Miénk! Akár a földrajzi helyre gondolunk, akár a mi kis édességünkre. Az egykori Győri kekszgyár hajóskapitánya olyan nagy sikereket ért el, hogy csak úgy dőltek a jobbnál jobban hangzó földrajzi neveket magukon hordozó édesipari termékek (Duna kavics, Tisza kavics, Francia drazsé…).

Akkoriban mit sem érdekelt minket, hogy csokoládé vagy bevonó. Azt se tudtuk, hogy a Milkát eszik vagy isszák (ma már tudjuk, hogy mindkettőre alkalmas :-). Akkoriban még divat volt a szalvétagyűjtés, bélyeggyűjtés, a csokoládépapír gyűjtése. Najó, utóbbi talán csak az én hobbim volt.

Ebből a letűnt korszakból maradt itt nekünk a Balaton szelet is, amelyet azóta már persze értek nagy változások, például már nem is Győrben gyártják, más köntöst is kapott, és több ízesítésben is kiadták már. A klasszikus Balaton még étbevonós volt, ezt követte a kék tejbevonós, a zöld mogyorós, majd elszabadult a pokol a változatok terén .. (bordó rumos, sötétkék kókuszos...).  És idén megérkezett  a limitált szériás citrom ízű.

Édesség a svédasztalon

Már nem is tudom mi volt hamarabb, Dolph Lundgren vagy a csoki imádatom, de a svédeket mindig is nagyon szerettem. Mikor megnyitott az első IKEA hazánkban, reméltem, hogy a jellegzetes bútoraiknál még több svéd specialitással ismerkedhetem meg, ebbe természetesen beleértve a különböző édességeket is. Még most is, ha az áruház környékén járok, legalább a kis élelmiszer shopot megnézem, utoljára az alant látható punschrullar sütemény keltette fel érdeklődésemet. Hétvégére egy kisebb vendégsereget várunk, és mivel elég nehéz diónak tűnt megfelelő desszertet találni az aznapi lazacos-spenótos penne után, beraktam egy csomaggal a kosárba, próbaképpen. Spenóthoz passzol a szín, a lazachoz meg passzol a svédség, nagyon frappánsnak éreztem magam :-)

Maga a termék a mi kultúrköreinkben egy kicsit talán idegenül hat, nehéz belőni, hogy pontosan mikor és mihez is kellene fogyasztani. Szerencsére a gyártó segítséget nyújt a hozzánk hasonló déli népeknek, így a Hägges honlapján az egyes termékek ismertetői mellett szerepel az ajánlott fogyasztási mód is. Ezt a zöld színű csodát például a fárasztó napi robot során megérdemelt kávészünetekre szánták. Tehát ez egy amolyan „kávé-sütemény”.

A roló csomagolása igazán IKEA stílusú, meglehetősen egyszerű, lényegretörő. A püspöklila celofán önmagában nem túlságosan elegáns, ezen még a rányomtatott csipkeszerűség se dob sokat (a csipke közepébe nyomtatott vonalkódról már ne is beszéljünk). Ezért ezt gyorsan távolítsuk is el, nézzük a belsejét, ahol egy rekeszes műanyag tálcát látunk négy darab 45 grammos sütivel. Amint szakítjuk a fóliát, már áramlik is kifelé a rumos illat, ez nagyjából már előre is jelzi a későbbi tapasztalatokat.

Az édes légitársaság

A Starbrook-Airlines, belga csokoládé és művészet szárnyalása 1998-ra vezethető vissza, amikor Patrick Gilis és Jaak de Koninck belga festő egy nagyot mert álmodni, és piacra dobták a retro stílusú csomagolásban lévő minőségi, 100% kakaóvaj alapú belga csokoládékat. Ezek különlegessége egyrészt a magas minőség (mindegyikük mesterséges színezék és tartósítószer mentes), illetve a külső, hiszen az összes édesség csomagolásán stewardessek, pilóták és a korai 50-es évek repülőgépei láthatók.

Nekik köszönhetően mára már nincs szükségünk se seprűnyélre, se repülőjegyre, se fűre, hogy a felhők felett érezhessük magunkat. Elég egy falat a belga csokiból, és indulhatunk is felfedező utunkra.

Hölgyeim és Uraim, itt a kapitány beszél! Köszöntjük Önöket a Starbrook-Airlines járatának fedélzetén. A repülési idő előreláthatólag 2 óra 10 perc lesz. A milk & coffee szigeten az idő kellemes, süt a Nap, így garantált kikapcsolódást jelent majd az itthoni szürke borongós tavaszhoz képest. Hölgyeim és Uraim, hamarosan felszállunk, magam és a személyzet nevében kellemes utazást kívánok, kérem kapcsolják be a biztonsági öveiket, és a csengőszóig ne hagyják el a helyeiket.. lágyan hátrasüppedhetünk ülésünkbe, és megismerkedhetünk a milk & coffee (kávé krémmel töltött tejcsokoládé) 75 grammos kis csokoládérúddal.

Férfias édesség

Amennyiben felmerül a kérdés, hogy milyen csokoládét adjunk hímnemű ismerősünknek, nem könnyű rá választ találni. Habár nincs különösebb okunk feltételezni, hogy a férfiak nem szeretik az édességeket, vagy éppen nem lenne kifinomult ízlésük a csomagolás terén, de mégis érezzük, hogy az akciófilmek sztárjainak, vagy éppen a megizzasztott Ford Mustang tulajdonosának mosolya nem lenne őszinte egy díszdobozos idétlen kagylóformájú belga praliné láttán, de talán egy igazi 25 grammos kézzel készített rózsaolajjal és rózsaszirommal dúsított bonbonkülönlegesség se venné le a lábáról.

Férfinak férfias csokoládé kell. Pasicsoki. Itt egyrészt próbálkozhatunk a különböző férfiasabbnak tűnő ízvilágok felé nézelődni, amire jó lehetőséget nyújtanak a különféle csilis csokoládék, persze szigorúan nem a kakaóvaj százalékot kell figyelni, hanem minél több legyen benne a kapszaicin, vagy ha ez nem olvasható a hozzávalók között, akkor is legyen a csomagolás jó vörös, lehetőleg lángokkal. A siker részlegesen garantált, a megajándékozott mindenképpen úgy érzi, hogy megtiszteltetés számára, hogy ilyen komoly férfiembernek tekintjük, majd fogait mosolyra szorítva tolja be a számára valószínűleg inkább szenvedést, mintsem élvezetet nyújtó terméket. A teljes sikerhez persze be lehet dobni a kihagyhatatlan poénokat is, kétszer csíp stb. haha.

Önmagunk férfiasnak gondolása mellett azonban a legtöbb hímnemű furcsa módon könnyen lekenyerezhető különféle ezerszer bejárt útvonalakon keresztül, ide tartoznak a különféle szúró/vágó/lő fegyverek mellett a közlekedési eszközök is. Ezek jelentős része meglehetősen drágán szerezhető be, azonban a férfiúi agy racionális működését bizonyítandó ezen esetekben nem csak maga a birtoklás, hanem a taperászás, bámulás is élmény számban megy (még mindig a közlekedési eszközökről beszélünk). A repülőgépek mindenképpen ebbe a kategóriába tartoznak, és ha minden újonnan szerzett tudásunkat kombináljuk, máris megvan minden szükséges hívószó ami kell: nő, repülő, fegyver és ezek minden kombinációja: stewardess, vadászrepülő, Xena. Ez utóbbi kivételével a Starbrook mindezt nyújtja.

A zeneszerző nyomában

Lehet, hogy minden út az édességboltokba vezet? Ha ez így nem is teljesen igaz, az biztos, hogy meglehetősen gyakori látogatójuk vagyok: ha kicsit rossz a kedvem, akkor benézek egy kis boldogító tejcsokiért; ha sikereket érek el, akkor úgy érzem, hogy megérdemlek egy kis jutalmat; ha pedig egy ismerősömnek névnapja van, és nem találok számára semmi személyeset, végső esetben akkor is körülnézek, hátha akad valami neki való. És igen, egyik esetben sem távozom üres kézzel. A minap is a Deák Ferenc utca felé vezetett az utam, és habár nem volt rossz kedvem, különösebb sikert se tudhattam magaménak, sőt még csak családi összejövetelt sem terveztünk a közeljövőben… mégis a Mozart Souvenirben kötöttem ki.

A barátnőmet vártam egy jól megérdemelt fagyizós körútra, azonban csak vártam, vártam, vártam ... Utálok várni, de mivel minden rosszban van valami jó, ennek is megvan az az előnye, hogy ha megfelelően szúrós tekintettel néz az ember a fél órás késéssel felé tipegő barátnőjére, akkor joggal számíthat valami engesztelésre. Ki is egészíteném a fenti listát, engesztelésre vágyó hangulatban is gyakran betérek ide :-)

A barátnőm nem valami édesszájú, de belépve az üzletbe azért egy pillanatra elakadt a szava (ami, ha már a szájánál tartunk, egy egészen kivételes esemény), és csak ámult a temérdek édességet látva. Persze ez nem meglepő, hiszen az egyik csokinagyágyúhoz vittem be, itt tényleg megtalálhatók a klasszikus édességek, prémium kategóriás termékek, teák, kávék és minőségi italok is. És ami nekem, mint kóstólgató inyencnek igen fontos, a legtöbb termék mellett van kínáló kiszerelés is, így nem kell rögtön megvennem egy egész dobozzal kiváncsiságom tárgyát. A választék mellett persze a hangulatra sem lehet panasz, mindenfelé tükrök, csillogás, ahogy egy ilyen üzlethez illik, és persze nem maradhat ki a névadó sem, a háttérben kellemes, halk Mozart zene szól.

Mozartkugelnt (Mozart-golyó) sokan gyártanak, Dallmann, Halloren, Hofbauer, Heindl (aki mondjuk Erzsébet királynét találta ki a csomagolása védjegyének), Lambertz stb. A középmezőnyből esetleg két terméket érdemes kiemelni, a német "Echten Reber Mozart-Kugeln" (Igazi Reber Mozart-golyó), illetve az osztrák "Echte Salzburger Mozartkugeln" (Igazi Salzburg Mozart-golyó) a Mirabell. Nyilvan nem egymástól függetlenül jöttek létre ezek az édességek, úgyhogy azonnal felmerül a kérdés, hogy ezek közül melyik az eredeti, amelyik alapja az összes többi koppintásnak? A válasz egyszerű: egyik sem. Már régen is gőzerővel működött a marketing szakma, csak apróbetűs rész helyett a szavakkal játszottak, így lett két termék is "az igazi", noha egyik sem az "eredeti".

Ugyanis a Mozartkugelnt – melyet az osztrák zeneszerzőről, Wolfgang Amadeus Mozartról neveztek el – egy salzburgi cukrász, nevezetesen Paul Fürst készítette el először 1890-ben, ezt tekinthetjük az összes termék ősének. Olyannyira eltalálta az ízvilágot, hogy hamarosan, az 1905-ös párizsi világkiállításon aranyérmet is szerzett vele, ami azonnal felkeltette a konkurrencia érdeklődését.

Mivel Fürst nem védette le se a terméket, se a csomagolást,  könnyű dolguk volt, rövidesen a különböző salzburgi cukrászdák elkezdték az olcsó(bb) másolatokat készíteni. Az utólag már tehetetlen Fürst azonban szerette volna megtartani saját terméke hírnevét, emiatt annak megváltoztatta nevét „Original Salzburger Mozartkugeln”-re (Eredeti Salzburg Mozart-golyó) és azonnal le is védette, aminek köszönhetően a termék a mai napig él, de csak Salzburgban gyártják, és kizárólag csak a Fürst cukrászda értékesíti. De ha arra járunk, akkor érdemes tudni, hogy bár az igazi szó más terméken is megjelenhet, az eredeti jelzőben nyugodtan megbízhatunk.

Mogyoróvaj

Emlékeztek Joe Black arckifejezésére, amikor először kóstolta a mogyoróvajat? Egy kanállal neki se volt elég belőle. Én is így vagyok a mogyorókrémmel. Azt hiszem ezek az ételek is azok közé tartoznak,  amit valaki vagy módfelett élvez (mint pl. én a mogyorókrémet), vagy rá se tud nézni (én a mogyoróvajra).

Mielőtt megismerkednénk a Nutellával, szeretném tisztázni a nagy különbséget a két étel között. Igen, ha valakinek már ez is újdonság lenne, a  mogyoróvaj nem ugyanaz, mint a mogyorókrém.

A „természetes” mogyoróvaj csak pörkölt földimogyorót és sót tartalmaz. Persze a legtöbb fogyasztói márkában a mogyorón és a són kívül vannak egyéb összetevők is, mint glükóz, hidrogénezett olajok, ezekkel azonban most nem foglalkozunk. Alapvetően két válfaja van: a smooth (teljesen kéremes) és a crunchy (enyhén darabos).  Mind a krémes, mind a darabos változat Észak-Amerikában és Hollandiában nagy népszerűségnek örvend, ők főleg szendvicsekre kenik lekvárral. Ez a változat olyannyire elterjedt, hogy külön nevet is érdemelt: ez a klasszikus PBJ (Peanut Butter & Jelly, azaz mogyoróvaj lekvárral). Elkészítése igen egyszerű, többek között ezért is szeretik a háziasszonyok: Végy egy szelet pirítóst vagy kétszersültet! Kend meg bőségesen mogyoróvajjal, majd vékonyan a nagyi isteni lekvárjával, és kész is a csemege. Maga a mogyoróvaj nem hiányozhat egy amerikai háztartásból sem, miként nálunk is, természetesen odaát is számos változattal találkozhatunk a boltokban. Azonban akkor sem kell kétségbe esnünk, ha mi magunk szeretnénk előállítani, csak egy megfelelő aprítógépre van szükségünk. A pirított mogyorót egy kis sóval és zsiradékkal egészen finomra daráljuk, és ezzel már elő is állt a krémes bio mogyoróvaj.

Csokoládé összetétele

Gombóc Artúr óta tudjuk, hogy a csokoládé szó ezerféle jelentéssel bír, hiszen létezik étcsokoládé, tejcsokoládé, fehércsokoládé, töltött, nagy, kerek, szögletes… Mindannyian szeretjük, ki kevésbé, ki jobban, előfordul, hogy leküzdhetetlen vágyunk támad egy szelet csokoládé iránt. Nem csoda, hiszen az édes íz szeretete velünk született tulajdonság.

A csokoládéról egyébként érdemes tudni, hogy körülbelül 300 ismert vegyületet tartalmaz. Az úgynevezett „boldogsághormonról” (endorfin) nem szeretnék sokat rizsálni, egyrészről azért, mert mindenki már ezerszer hallotta, másrészről meg már csak azért sem, mert a csokiban nincsen boldogsághormon, elfogyasztásával az agyban olyan, a hangulat befolyásolásában szerepet játszó anyagok mennyisége növekszik meg (fenil-etilamin, szerototonin, magnézium-dopamin), illetve olyan anyagokat tartalmaz (magnézium, kannabinoid zsírsavak, koffein, teobromin), amelyek hatására közvetve javul a közérzet.
Azonban ahhoz, hogy ez huzamosabb ideig tartson, olyan nagy mennyiségű csokoládét kellene elfogyasztanunk, ami veszélyeztetné a féltve őrzött kilókat, és látva a mérleg számlapját azonnal tova is szállna a boldogságunk (ez egyfajta visszacsatoló mechanizmus lehet).

Csokoládé eredete

A csokoládé alapanyaga a kakaóbab, amely a 12-18 métere megnövő Theobroma cacao nevű fa termése (a theobroma szó jelentése "istenek eledele"). A kakaóbabból először a maják (i.e. 1500 körül) készítettek fűszeres italt, xocolatl-ot (csokoládé), ennek alapanyagai a kakaó, víz, fahéj, ánizs, chili és kukoricaliszt voltak. Gyorsan felismerték a benne rejlő lehetőségeket, így a kakaóbab szép lassan terjeszkedni kezdett, első körben a kontinensen belül (a maja kereskedők vitték el a kakaóbabot az aztékokhoz), majd pedig elindult világhódító utára (Európába jópár évszázaddal később a nagy felfedezők által jutott csak el).

Az első európai 1519-ben kóstolhatta meg az "istenek eledelét", amikor a spanyolok a mai Mexikó területére érkeztek és itt az őslakók Montezuma xocolatllal kínálták Cortést. Ez nagy sikert arathatott, és persze azonnal meglátták a benne rejlő gazdasági lehetőségeket, így az 1500-as években Spanyolországnak kakaó behozatali monopóliuma volt. Az általuk szállított ínyencség azonban már nem az őslakosok recepje alapján készült, a spanyolok ugynis kihagyták belőle a chilit, és cukorral, fahéjjal, szerecsendióval illetve vaníliával ízesítve fogyasztották (ez már közelít, de még így sem áll túl közel a jelenlegi csokoládéhoz).

Köztudott, hogy Belgiumban készítik a legfinomabb csokoládékat, pralinékat. Világszerte elérhetőek termékeik, nálunk is meglehetősen sokfélével találkozhatunk. Közülül az egyik, bár széles körben talán kevébé ismert cég a Café-Tasse.  Már a neve is sokat sejtető, franciául „kávés csésze”. Ha Brüsszelben járnék, ez biztosan az egyike lenne azoknak a helyeknek, amiket nem hagynék ki. Már a Café-Tasse boltok külseje is a tradíciókat, természetességet, eleganciát sugározzák. A belső térben sem látunk mást, mint matt fa bútorokat, tölgyfa padlót, lágy világítást, azaz egy igazi életstílust, ami magába foglalja a luxust és a művészetet. Le merném fogadni, hogy Juliette Binoche kis csokoládéboltját is ezek ihlették :-)

A brüsszeli üzletben a cég összes terméke megtalálható a földszinten található csokoládéboltban. Az emeleten egy kávézót találhatunk, ahol a romantikus hangulatot is tudjuk élvezni hosszabb ideig a capuccinónk, teánk, kávénk vagy akár a forró csokoládénk ízlelgetése közben. A hely specialitása, hogy ráadásként még egy csomag Café-Tasse mintát is kapunk ajándékba (ez aztán a marketing fogás), talán ezzel is arra próbálnak ösztönözni, hogy legközelebbi látogatásunkkor egy kisebb kereskedelmi mennyiséget hozzunk haza családunk és/vagy magunk részére.

 

Van pár sütemény, ami ünnepi hangulatot áraszt magából, attól függetlenül, hogy mikor fogyasztjuk. Ilyen például a zserbó, beigli, torták... és számomra a mézeskalács is.

Nagyon szeretek sütni-főzni, de egyelőre a mézeskalács, illetve a puszedli nagy falatnak bizonyulnak számomra. És itt fel is merül az első nagy kérdés: puszedli vagy mézeskalács? Mi is a különbség e kettő között, vagy van egyáltalán? Nosza, itt az internet, minden információ megtalálható, pont ez ne lenne meg? Jópár óra keresgélés után arra jutottam, hogy igen, pont ez. A kérdés nagyon sok helyen felmerül, sokféle magyarazáttal találkozhatunk. Nagyon sokan egyszerűen megállapítják, hogy márpedig a kettő között nincs különbség, de persze két sorral lejebb valaki kontrázik, hogy két teljesen különböző dologról van szó. Logikus lépés lenne a recepteket átnyálazni, és a hozzávalók között keresni a különbséget, de nagyon gyorsan rájön az ember, hogy ez is zsákutca: sajnos nincsenek kőbe vésett receptek, amelyek végeredménye A mézeskalács, illetve A puszedli. Különféle receptek különféle hozzávalókat tartalmaznak, a két csoport pedig nem nagyon választható el egy határozott  vonallal. Minél mélyebbre ásunk a megfejtést keresve, annál zavarosabb lesz minden.

A Lambertz történet kezdete

A Lambertz történet már több, mint 300 évre nyúlik vissza. 1688-ban kezdődött el minden Henry Labertznél, aki engedélyt kapott  Németországban, Aachen városában,  hogy megnyithassa később híressé vált pékségét. A hírnevet főleg  az akkoriban újszerűnek számító technikával formázott „Printen” nevű süteményeivel szerezte meg, amelyek esetében nem is annyira az íz volt az újszerű (sőt, egyes források szerint az nem is volt annyira fontos szempont), hanem a különböző formák, amikben elkészültek. A sütemény nevéből ismerős lehet a "print" szó, hiszen ezek a nyomdatechnológiában már megismert nyomtatási módszerhez hasonlóan készültek. Maga a technológia nagyon sokáig nem is változott jelentősen, a cég tradicionálisan a kezdeti sikereket megalapozó módszerrel készítette süteményeit, leszámítva az elmúlt néhány évet, amikor már persze a tömegtermelés megjelenésével nekik is lépniük kellett. Mindenesetre tény, hogy a Lambertz termékcsalád radikálisabban változott meg az elmúlt 20 évben, mint az azt megelőző 300 évben. Időközben mások is megpróbálkoztak ezen sütemények készítésével, így hamarosan az "Aacheni Printen" fogalommá vált, jelenleg is védett védjegy.

Húsvét a XXI. században

Húsvét. Mi jut erről eszünkbe? Elsőre persze beugranak a régi emlékek, amikor tizenévesen bátyámmal a megfelelő zöld és lila ciklámen (nem mindegy!) zakóban magunkat végtelenül elegánsnak érezve, végigjártuk a környező rokonságot haszonszerzési célzattal. Amit nyújtani tudtunk: gyenge heherészés és versmondás, lengyel piacon beszerezhető minőségi kölniből való többszöri fújás, majd a nap vége felé - amikor már fogytán volt az illatanyag, vagy éppen ellenkezőleg, felmerült a lehetőség, hogy a következő szezonra is elég lesz - különböző sziszegő hangutánzó szavakkal való operálás. Amit vártunk: készpénz, állati eredetű tojás, de inkább csokoládéból készült tojás ...

Ez persze már csak távoli emlék, nincs már vendégsereg, nincs látogatás, így idén maga a locsolás is elmaradt (bár az utolsó 1995-ös kölniből még mindig lapul egy kevéske a fiók alján vésztartalék gyanánt - szerintem a minősége nem változott). Ennek következtében elestünk egy meglehetősen könnyű bevételi forrástól, de ha mégis becsúszik valami, az is többnyire kimerül a szokásos csokitojás, csokinyúl, csokibirka hármas valamelyik tagjában.

A Tobler történet

A történet úgy kezdődött, hogy 1868-ban Jean Tobler (Theodor Tobler édesapja) megnyitotta első saját kis édességüzletét Bernben, ez volt az úgynevezett "Confiserie Speciale". Harminckét évvel később drasztikusan megnövekedett az  igény Jean Tobler termékei iránt, ennek hatására 1899-ben saját csokoládé gyárat alapított fiával, amely a  „Fabrique de Chocolat Berne, Tobler & Cie” nevet kapta. A gyár azóta is hűséges maradt Svájchoz, sőt a gyártás a mai napig Bernben történik.

Nem sokáig vezette az így létrehozott céget, alig egy évvel később, 1900. június 19-én a 70 éves Jean Tobler átadta a cég vezetését gyermekeinek, Emilnek, Theodorenak és Mathanak. Döntése nem bizonyult rossznak, hiszen több mint száz évvel később, még mindig világszerte ismertek az általuk készített édességek.

Biztos vagyok benne, hogy már mindenki legalább az egyik félét kóstolta.

 

Az idősebbeknek tán bevillannak a gyermekkori élmények, mikor az itthoni meglehetősen szegényes csokoládé kínálat mellé a szülők, nagyszülők a néhány évente megejthető osztrák útról hazatértek az akkor igazi különlegességnek tűnő darabokkal. Ezügyben mindenképpen jó marketing fogásnak bizonyult a különleges külső, hiszen a külföldi márkákat igazából senki sem ismerte, azonban a Gorenje mellé mégiscsak valami különlegeset, extrémet kellett bepakolni, amit minden gyerek tágra nyílt szemmel csodálhat meg. Szerencsére ez már csak a múlt emléke, amióta a Tobleronet nem  a Suchard, hanem a Kraft értékesíti már nem olyan nehéz itthon se beszerezni.

 

A formáról bár sokaknak az egy éven aluli gyerekeknek szánt képességfejlesztő játék jut eszébe, azonban az asszociáció téves. Ennél sokkal nagyobbra kell gondolnunk, egészen konkrétan az Alpok hegyvonulataira. A jellegzetes (és egyébként védett névjegy) kis háromszögek ugyanis a svájci Alpok hegyeit ábrázolják. A hagyományos tábla 12 csúcsból áll, ezt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy ennek van-e köze a geológiai alapokhoz, de valószínűleg nincs, mivel a cég gátlások nélkül gyárt különböző méretekben különböző hegycsúcsszámmal (egészen a 3 darabos minitől a 17 darabos 750 grammos monstrumig).