Átlagos csomagolás és csokoládé
Habár a történetében is olvasható, hogy a Cadbury őshonos angol csokoládé, sajnos a gyártás már nem csak a szigeten folyik, az én táblámat is Lengyelországban gyártották. Csomagolásának színe nem olyan hivalkodó, mint a svájci „testvéré” (vagy inkább nevezzük mostoha tesónak), a papírja matt lila. A márka megjelenítése sem olyan kontrasztosan fehér, inkább elegánsan visszafogott bronz színű az aláírás az illusztráció felett, ami eltörpül a jó nagy nyomtatott betűkkel feltűntetett egész mogyorós felirat mellett. A Cadbury csokoládé igazi angol ikon, olyan mint az ott élő emberek. Szelíd, csendes, nem túl tolakodó, kicsit talán már idejétmúltnak is nevezhetjük, ilyen rajzokkal igazából a nyolcvanas években találkozhattunk.
A papírt leszaggatva is megmarad ez az egyszerűség, egy vastagabb arany színű alufóliával védik csak a csokoládét, ami persze nem is feltétlenül gond, hiszen nem is kell a cicoma egy hétköznapi termékhez. Az utolsó ruhadarabtól is megszabadítva a táblát, egy Nesquick kakaóra emlékeztető illat csapta meg az orrom, ami nem túl jó indítás. A látvány azért igényesnek mondható, a 100 grammos tábla huszonnégy kockára bontható, és minden kockára egy kis Cadbury feliratot véstek.
A csokoládé színe egyébként meglepően sötét a 28%-os kakaó szárazanyag tartalomhoz képest, ami az illattól elvonatkoztatva felcsillantotta a reményt szemeim előtt, hogy ez lehet akár egy nagyon finom csokoládé is. Itt az ideje a kóstolásnak, az első gondolatom az volt, hogy az íze nem igazán édes. A legnagyobb probléma, hogy hiába próbálkoztam a további kóstolgatással, nem sok egyéb jutott eszembe róla. A Cadbury csokoládé ugyanis nem rossz, de egy kicsit olyan „semmilyen”, nem nyújt igazán nagy élvezeteket a fogyasztása. Ha már a svájci testvért említettem, a Milka csoki például édesebb, aromásabb. Ez a csokoládé nem annyira krémes, nem olyan könnyen olvad a szájban, olyan, mintha kevesebb lenne benne a tej szárazanyag tartalom (ami valójában 21%). Ez pedig nem túl nagy dicséret részemről, ugyanis számomra a Milka az erős alsó-közép kategória (mármint a Lengyelországban gyártott verziót nézve, de ezt majd egy másik posztban bővebben kifejtem).
De legalább megmogyoróz
Ami viszont igazán vonzóvá teszi ezt a táblát, az a nagyszemű mogyoró, amit szerencsére nem spórolták ki belőle. A tábla 1/5-ét ez teszi ki, az alján jól láthatóak a kitüremkedő mogyorószemek, de ha félbetörjük, akkor is nagy valószínűséggel egy egész darabba botlunk (miként az a fényképen is látható). A mennyiség azonban nem járt együtt a minőséggel, ha a mogyit önmagában kóstolom, sajnos már nem is olyan vonzó. Valahogy olyan kis ízetlen, hiányzik az enyhén pörkölt íz, mint ami például a Ritter Sportban is megtalálható.
Összességében tehát se nem édes, se nem olvadós, de nem még csak nem is kellemesen ét, karakteres. A mogyoró sem ad hozzá sok pluszt a fogyasztás élvezetéhez. Nem nagyon ismerem a termékeiket, de ha ebből indulunk ki, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a Cadbury nem a legjobb csokoládé a világon, esetleg azt a célt megszolgálja, hogy a kosárba bekerüljön, majd a szánkba, és ezzel a csokoládé iránti pillanatnyi éhségünket kielégítse. Nem túl ismert hazánkban, de ez talán jogos is, ebben az árkategóriában és színben úgy vélem mindig is a Milka fogja uralni a szupermarketek polcait.
Energiatartalom: 545 kcal/100g
Ára: 249 Ft/100g (Auchan) - hamár a liláknál tartunk, akkor maradok a svájci íznél