A csokoládé a legjobb terápia

Ha kicsi a tojás, add annál nagyobb szeretettel

Április elejét írunk, ami azt jelenti, hogy az édességipar gőzerővel készül a húsvéti vegetáriánus tojásokra (najó, tejcsoki esetén csak lakto-vega :).
Tavaly sokkal korábban (április 4.) jött a Húsvét, talán az ünnep időzítésével mindenki az éppen induló chocologia blogot ünnepelte (igen, március 31-én lettünk egy évesek :)

Majani tojások

Minden évben a nagyobb ünnepekkor a sajtóban felhívják a figyelmünket, hogy lehetőleg csak igazi csokoládét vegyünk a gyerekeknek, és lehetőség szerint ezen belül is csak jó minőségűt. Gondolom ez idén sem lesz másképpen, biztos lesz majd néhány termék, amelyektől próbálnak majd óva inteni minket, és valószínűleg lesz majd jópár cég, amelyek terméke kiváló lesz (ami persze az áron is látszódni fog).

A Majani tojások  természetesen az utóbbiak közé sorolandók.  Az olasz csokoládégyártó meglehetősen hosszú múlttal rendelkezik, hiszen már 1796-ban megkezdte pályafutását Bolognában (de a történetükben nem merülünk el mélyebben, mert ők is egyike azoknak a cégeknek, amelyek megérdemelnek egy külön posztot).

Egész kellemes időszak ez a mostani a csokoládérajongók számára, alig múlt még csak el a Valentin nap, és már itt is volt a nőnap, és lassan már közeledik a húsvét is (legalábbis a boltok polcai alapján egyértelműnek tűnik, hogy idén is lesz). Mind-mind olyan kellemes ünnepnap, amikor finomabbnál finomabb csokoládéval lepik meg az ember lányát, esetenként egy-egy igazi különlegességgel is. Ezek közé tartoznak legújabb szerzeményeim is.

A Diane márka talán sok olvasó számára új. Ez a belga termék hazánkban nem igazán elterjedt, habár a cég igazán megérdemelné a kitüntetett figyelmet. Jelen esetben ugyan nem beszélhetünk többszáz éves manufaktúráról, hiszen a cég 1991-ben alakult Madame Diane szárnyai alatt, azonban így is felveszik a versenyt a legnagyobbakkal a minőség terén. Az elnevezés többértelmű, hiszen egyrészt az alapító nevét is felismerhetjük benne, illetve Diane a vadászat és természet istennője is egyben. Az első nyilvánvaló, hogy az utóbbinak van-e jelentősége a csokoládéval kapcsolatban? Nem hiszem.

Újra az iskolapadban

Az alapkurzust követően már csak két hónapot kellett aludni, és máris kezdetét vette a haladó tanfolyam is. Mivel az első nagyon tetszett, így természetesen a második felvonásról sem hiányozhattam. A körülmények is jelentősen javultak, egyrészt az időjárás is kellemesebb lett (bár erről valószínűleg nem Szántó Tibor tehet :), illetve a csokoládékurzus is új helyszínre költözött, a SAS Centerbe, ami így számomra könnyebben megközelíthetővé vált.

Az előzőhöz képest az új környezet sokkal impozánsabb lett, Thonet székek, elegáns terítékek. Körülbelül 25 hallgató jelent meg ezen a szeánszon, ami nagyjából megfelel az alapkurzus létszámának, persze hozzá kell tenni, hogy a haladó kurzus jóval ritkábban indul. Kicsit változott a résztvevők összetétele is, itt már jóval kevesebb volt az egyszeri  lelkes csokirajongó (casual fogyasztók:), a többség valamilyen határozott céllal érkezett. Igyekeztem minél több vendéggel szóba elegyedni, és elég sok érdekes történetet, tervet hallhattam. Önmagában az persze nem volt túl meglepő, hogy már mindenki túl volt a kezdő kurzuson, az viszont mindenképpen pozitív újdonság volt, hogy milyen sokan szeretnének az édességvonalon valami újdonsággal próbálkozni. A velem szemben ülő lányok például kézműves csokoládékészítésre adták a fejüket, a mellettem lévő asztalnál pedig vérbeli borász szakember ült…

Legnagyobb örömömre Szántó Tibor nem csak a kezdő, hanem a haladó kurzuson is köszöntött minket egy kis „bemelegítőnek” szánt Van Houten forró csokoládé itallal. Az elmúlt két hónapban ezügyben nem változott semmi, továbbra is őrzi nálam a legfinomabb címet, esélyes, hogy örök szerelem marad.

Akarat híján erő nincs, só híján jó íz nincs

A Mammut Bevásárlóközpont Anthon pultjánál mindig kísértésbe esek, nem volt ez másképp most sem. A kedvencek mellé találtam pár táblás újdonságot (málna-feketeszeder, mangó-grapefruit, eper-narancs, menta, chili-méz és tengeri só-mandula).
Jó pár perces hezitálás után úgy döntöttem, hogy most nem egy jól ismert gyümölcsös ízvilágot választok.

Ez persze mindig rejt némi kockázatot, de hát én in kiváncsi vagyok, meg a blogba is kell néha egy kis érdekesség. Számomra a legizgalmasabbnak igérkező íz nem volt más, mint a sós csokoládé. Őszintén megvallva féltem a nagy csalódástól, a kicsit bizarrnak tűnő édes-sós ízkombinációtól. Csak növelte a stresszt, amikor megláttam a végösszeget a pénztárgépen, csak remélni tudtam, hogy ilyen összegért csak nagyszerű lehet egy Anthon Berg :-). Hazafelé már meg akartam kóstolni, de mindvégig odáztam a projektet, végig bennem motoszkált a kisördög, hogy nincs az a csoda, hogy finom legyen egy sós csokoládé. Dehát mint tudjuk, aki mer, az nyer!

Amerika kedvencei

Az Amano szónak több különböző jelentése is van. Olaszul kapásból kettő, egyrészt azt jelenti „szerelem”, másrészt pedig „kézi”. Japánul sem kevésbé romantikus, a távolkeleten „mennyei”-t értenek alatta. Jelen csokoládé esetében mindhárom jelző teljesen találó, és hogy melyikről kapta valójában a nevét? Nos, földrajzilag ezügyben nem jutunk sokra, ugyanis a csokoládé az Egyesült Államok területéről származik, Salt Lake City városából.

A gyártók jelen esetben nem arra törekednek, hogy a világot, vagy akár csak a kontinenst elárasszák a termékeikkel. Nem a sorozatgyártásban hisznek, hanem céljuk, hogy visszatérjenek a csokoládékészítés gyökereihez azáltal, hogy az édességet lassan és nagyon kis tételben fejlesszék ki, ezáltal megkapva a lehető legfinomabb, letisztult ízeket. Hiszen - mint minden kézműves termék esetében - gyakran kevés a minőségi nyersanyag. Véleményem szerint a minőség abban is látszik, hogy a fentebb említett kis mennyiségben gyártott csokoládémárka neve mégis ismert az egész világon, sőt még Magyarországra is eljutott pár darab a termékekből.

Az amerikai csokoládét megkóstolva sokan a svájci csokoládé minőségéhez hasonlítják, és lehetséges, hogy nem is állnak távol az igazságtól, hisz Amano területe a tengerszint feletti 1454 méteres magasságban található – magasabban, mint számos elismert svájci gyár, sőt, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ők gyártanak csokoládét a legnagyobb magasságban a világon. Aminek célja persze nem csak az, hogy bekerüljenek a Guinness-rekordok könyvébe, hanem a minőséget is próbálják ezzel még magasabbra emelni. Az alapító Art Pollard ugyanis úgy gondolja, hogy a tengerszint feletti magasság nagy szerepet játszik a csokoládé végső ízében, mivel a nagyobb magasságnak köszönhetően a kakaóbab pörkölésekor alacsonyabb hőmérsékleten teljesen más aroma alakul ki.

A másik legfőbb jellemzője az itt készülő táblás csokoládéknak, hogy négy fő összetevőből állnak: kakaóbab, tiszta nádcukor, kakaóvaj és vanília. A cég vezetői azt ígérik, hogy a világ minden tájáról (Madagaszkár, Ocumare és Jembara területeiről) szállítják a legjobb kakaóbabot, és a legjobb minőségből kézzel készítik a csokoládékat.

De térjünk át a legfontosabb dolgokra… Ezek a táblák tényleges csokoládék!!!

momami CRÉATION

Idén nem írtam a Jézuskának, de így is nagyon pöpec dolgokkal lepett meg. Ezek egyike igazán csoki ínyencek számára született.
A Momami  tervező csapata igazi ünnepélyes csomagolásokat fejlesztett ki. A jellegzetes Momami csokoládé a  modern és a hagyományos stílust ötvözi. Az ízvilágok pedig igazi kuriózumnak mondhatók, a termékek között olyanok fedezhetők fel, mint a ribizlis, sós pisztáciás, szezámos-gyömbéres, rózsaborsos…
A minőségi termékek közé sorolandó ez a márka is, hiszen a tejcsokoládé legalább 33%, az étcsoki pedig legalább 56% kakaótartalommal bír.

Ribizlis tejcsokoládé

Az első termék amit megkóstoltam a ribizlis tejcsokoládé. Ez messze nem egy megszokott táblás csoki, nincs egy körülírható formája  - mivel mindegyiket egyesével kézzel öntik ki - csak egy egyszerű, átlátszó zacskóban hever egy marék ribizlivel megdobva.
Az első ízélmény a tejcsokoládé, ami nagyon kellemes és mégis karakteres. Állaga is megfelelő, krémesen olvad és édes. A szelet azonban csak ezek után hozza meg igazi pikantériáját, a ribizli disszonáns ízt eredményez néhány másodpercig. Olyan volt, mintha savanyú narancsot ettem volna.

Tetszik az ötlet, szerintem a két íz teljesen sikeres párosítás. Mondjuk lehetne akár sokkal jobb is, ha a ribizli étcsokoládéval járna együtt.
 

Szántó Tibor csokoládé kurzusa

Közeleg a névnapom (ezzel a nickem láttán gondolom nem árulok el túl sok privát információt magamról), és idén kivételesen nem csak csokoládét kaptam ajándék gyanánt. Annál valami sokkal jobbat: a Nemzetközi Borakadámia által szervezett Csokoládé alapkurzusra kaptam egy belépőt.

Néhány hetente rendezik meg ezt a kurzust, én a névnapomhoz legközelebbi december 16-i alkalomra jutottam el. Nem indult túl szerencsésen az este, kezdődött azzal, hogy egész nap dübörögtek a mínuszok, és hatalmas pelyhekben hullott a hó. Mire átfagyottan, megázva elértem az akadémiára, azzal szembesültem, hogy sajnos nincs fűtés. Nem indult jól, de szerencsére hamarosan feljavult a hangulat.

Mindez csakis a rendezvény előadójának, Szántó Tibornak köszönhető. Bár nyilvánvalóan nem ő tehetett a szerencsétlen szervezésről, de azért mindent megpróbált, hogy felmelegítsen minket. Nem is tudnék ehhez jobbat elképzelni, mint néhány csésze Van Houten forró csokoládé. Meg se tudnám számolni, hányszor ittam már különféle márkájú csokisnak nevezett italokat, de az biztos, hogy ezzel egy új dimenzió nyílt meg számomra. Máris éreztem, hogy megérte idejönnöm (reméltem is, hogy nem kapcsolják vissza a fűtést, hátha kapunk folyamatosan repetát).

Egyszerűen finom

A mai napon egy talán kevésbé ismert márka képviselője lesz az interjúalanyom. Persze szavak nélkül, de már a csomagolás is magáért beszél: kemény karton, kellemes mosolygós narancs színvilág, egy helyes kis mogyorópár és két szelet csokoládé próbálja felkelteni a figyelmünket. Az illusztráció felett a Camille Bloch név díszeleg, ami körül a svájci címer lett finoman elhelyezve, hogy még véletlenül se essünk dilemmába a termék származását tekintve. A mívesen megmunkált logó és a fotó között pedig a varázsszót olvashatjuk: R a g u s a. Én már itt elvesztem ...

Camille Bloch semmit se bízott a véletlenre. Kezdetben a már akkor is híres Toblerone cégnél volt gyakornok, majd ugyanitt értékesítési képviselő. Miután úgy látta, hogy már mindent kitanult amit a berniektől ki lehetett, továbblépett, és 1929-ben megnyitotta saját nevén futó csokoládégyárát. A "Chocolats Camille Bloch Ltd." a mai napig klasszikus független családi vállalkozás, saját bevallásuk szerint sikerük nyitja csupán annyi, hogy sikerült hitelesen egyesíteni a hagyományos értékeket a legújabb trendekkel. Több mint 80 éve az egyediség és a hitelesség útján haladnak generációról generációra (az alapítót követte Rolf Bloch, napjainban pedig a harmadik generációs Daniel és Stéphane Bloch páros vezeti a céget).
Családi vállalkozás lévén értelemszerűen nem tudjuk oldalakon keresztül sorolni a termékpalettát, de azért épp elég különlegességgel kényeztetik így is a rajongókat. A két nagy klasszikus az egészmogyorós pralinés Ragusa, és a szájban lágyan olvadó Torino, de már régóta híresek Európában a likőrrel töltött csokoládéikról is (cseresznyepálinka, konyak, vilmoskörte, brandy és a grappa), és persze nehezen tudnánk ellenállni az extra könnyű Moussenak is...

Niederegger - Marzipan Limone

Neeeeem, ezennel nem a kukazsákra gondolok.

Idén olyan helyzetbe kerültem, hogy december 6-ra számos mikuláscsomagot kell elkészítenem. Felmerül ugye a lehetőség, hogy a bevásárlóközpont polcáról leemeljünk egyet a már előre betárazott példányok közül, de azért a kísértést mindig nagyon gyorsan sikerül legyőznöm, amikor kicsit alaposabban átvizsgálom a beltartalmat. Biztos mindenkinek megvan az érzés, mikor általános alsóban egymás nevét húztuk ki a kalapból és 6-án ajándékainkat kicseréltük. Reménykedve, hogy legalább olyan fantasztikus csomagot kapunk, mint amit mi adunk, sőt titkon bizakodtunk, hogy akár ennél jobb üzletnek nézhetünk elébe. Majd mikor az osztálytársunk anyukája által készített csomag felfedezésére jól rákészültünk, másodpercről másodpercre fagyott le a mosoly az arcunkról, miközben előkerült a fél tucat (jobb esetben már idei) szaloncukor, a térfogatnövelő szerként használt dió és mogyoró, a piros sztaniolba csomagolt noname mikulás. Majd hazaérve a már ablakban sorakozó (nagyszülőtől, Manci nénitől kapott) télapók közé helyeztük az új szerzeményt. Ezek a nyalánkságok jó esetben a karácsonyi zserbó tetején landoltak.

Ha már átéreztétek ezt az érzést, akkor ne vásároljatok előre csomagolt nagyáruházi mikuláscsomagot. Vagy ha már elkap valakit a kísértés és már a kezében van a termék, legalább próbálja meg átvizsgálni, hogy mit helyeztek a súlyra és térfogatra gyúró munkások a zacskóba. És vegyétek figyelembe, hogy a benne lévő apróságok csak a zacskó színe miatt tűnnek karácsonyinak, amúgy ugyanazok, amiket a következő sorban épp akciósan árulnak.

Szóval úgy alakult, hogy idén számos mikuláscsomagot kell elkészítenem. Ezek mérete jelentősen változik (az esetlegesen felmerülő költségplafon, vagy pedig az illető iránt érzett szeretet korlátai miatt), de egy dolog mindegyikben lesz, hiszen nem adhatok ki kezemből semmit Niederegger marcipán nélkül. Nyilván nem vállalom a kockázatot, hogy esetleg nem megfelelő ízvilágot adjak át, emiatt kénytelen voltam a csomagba szánt darabok mellé egyet magamnak is venni. Szigorúan minőségbiztosítási célokból (de erősen gondolkodom még egy próbán, ki tudja, milyen szórással dolgoznak ezek a lübeckiek:-)

Az előző posztban írt olasz téli fagyin felbuzdulva vettem két hazait is. Egyrészt megszállt a nosztalgia, másrészt kiváncsi voltam, hogy mit tudnak manapság kihozni 70Ft-ból. Igyekszem elvonatkoztatni a Caffarellino-tól, mivel egy egész más világot képvisel az a termék, mind árban, mind alapanyagokban, mind designban. Az azonosság csak egy dologban vélhető fel, az elnevezésben.

Macz-licenc alapján

Ez a fajta fagyi már kislány koromban is megvásárolható volt, már akkor is az olcsó édességek közé tartozott. Soha nem voltam nagy fagylalt rajongó, de csokoládéval mindig le lehetett venni a lábamról, úgyhogy maga az alapötlet szinte teljesen rám lett szabva. Bár a minőség már akkor se tűnt túl jónak, de egyrészt nem volt igazán nagy választék abban az időben, másrészt az egyen alakú és ízű termékek között a gyermeki szem számára igencsak nagy királyságnak tűnt egy ostyába foglalt habosított csokoládés valami. A kosárba csempészett példányokat anyukám mindig fintorogva tette a pénztárnál lévő pultra, sosem értette, hogy mit "eszek" én ezen a papír ízű tölcsérbe töltött émelyítő cuccon. Igazából már én se emlékszem rá, vagy 10 éve nem kóstoltam (talán nem is árulták egy ideig, de ha mégis, akkor sem jutott eszembe venni soha). Ma jött el az ideje, hogy felülbíráljam az elmúlt közel 30 év ízlésvilágát.

A teszt első alanya a külcsínre nem sokat adó Csoki-Duó Kft. terméke, ami nem több, mint 24 gramm. A tölcsér mindösszesen 8,5 cm magas, valószínűleg gyerek kézbe tervezték. A kóstoláskor azonnal kiderült, hogy hát igen, bizony most is, mint majdnem mindig, anyukámnak igaza volt, a tölcsér tényleg papír ízű, szikkadt állagú. A krém a csokis tejszínhab állagára hasonlít leginkább, de messziről látszik és illatán is érződik, hogy a vajat nem spórolták ki a töltelékből (értsünk jelen pillanatban vaj alatt bármit is, nyilván sejthető, hogy az egész terméknek nincs köze az alpesi tehenekhez). Színe világos kakaó barna, ez nem változott az elmúlt években, pont ugyanezt az árnyalatot őrizte meg az emlékezetem is. Első ízlelés után a legzavaróbbak a fogam alatt ropogó cukor kristályok voltak.

Caffarellino

1826-ban Pierre Paul Caffarel, olasz vállalkozó 25 évesen létrehozta csokoládégyárát Torinoban. A Caffarel cég nem kisebb sikereket könyvelhet el magának, mint például azt, hogy védjegye a Gianduiotto és a Nocciolotto. A cég portfóliója természetesen azóta is bővült, azonban ez a két termék ikonná nőtte ki magát.

A Caffarel egyike azoknak a vállalatoknak, amelyeknek bármelyik termékével ha találkozok, csak ámulok és bámulok. Legfőbb jellemzőjük, hogy minden egyes terméknek a csomagolása előkelő, fényűző, egyedi és nem utolsó sorban rendkívül ízletes.
A cég legfiatalabb kis gyöngyszemére, a téli fagyira 180 évet kellett várnunk. Ugyanis a 2006-os torinoi téli olimpiára készült ez a kis speciális nyalánkság, amit a csomagolás szentelt meg.

A múlt héten hoztam haza a gyönyörűen csomagolt, arany logós kis csokit. Mindig is vonzott a Caffarel aranysárga kis emblémája és a szebbnél szebb csomagolási ötletek. A fagyi csomagolását is sikerült igen dekoratívan megoldaniuk, főleg ha az általunk megszokott magyar téli fagyi külleméhez hasonlítjuk.
A finom palacsinta tésztához hasonlóan elkészített szép textúrájú kúp alakú édestölcsérben, tejszínes gianduiai krémtöltelék található, amelyben puffasztott rizs és kis étcsokoládé darabkák vannak. A tölcsér szép karamell színű, mindösszesen 5 cm magas. A kúp őrülten ropogós és friss, kellemesen cukros ízű. Csakúgy, mint a fagylaltozókban a nagy testvérei. A mogyorókrém puha és selymes, kellemesen olvad mikor eléri a nyelvet, de a tölcsérben még szilárd ahhoz, hogy nyalni lehessen, mint a jégkrémet, de a plusz bónusz az, hogy könnyen darabolható és nem lesz az összes ujjbegyem csokilenyomatos. A mogyorós íz tökéletes, csak egy kis ízesítő, nem olyan tömény, hogy minden mást elnyomjon. A puffasztott rizs darabkák hangja pedig játékos.

Ettől a naptól kezdve, a Caffarel csokoládéra fog esni a választásom, ha valami összehasonlíthatatlanul krémes, szájban olvadós dologra vágyom. Egyetlen visszatartó ereje van csak a terméknek, hogy ez egy nagyon drága cucc.

Energiatartalom: ? kcal/100g
Ára: 590 Ft/25g (Chocoland Mammut I.) - Arany ára van, de ha már olimpiáról beszélünk, a termék is aranyérmes

Az elélvezős csokoládé

A Niederegger marcipán receptje 1806-ban Észak-Németországban, Lübeck városában született meg. Immár több mint 200 éve nemzedékről nemzedékre száll ez a csodás édesség. Johann Georg Niederegger mester cukrász jól bevált titkos receptjének hosszú távú sikere első sorban a mandula és a cukor arányában és a szigorú minőségi követelmények betartásában rejlik, és persze abban, hogy a recept a mai napig változatlan maradt.

A termékpaletta nagy választékot takar: kávés, gyümölcsös, fűszeres; illetve formáját tekintve is lehet válogatni: desszert, táblás, kis zsebcsoki, kenyérforma… De a leglényegesebb tudnivaló, hogy a termékek fő alkotó eleme nem más, mint a híres lübecki marcipán.

Ma az én nagy kedvenc termékemről írnék, a gyömbéres Niedereggerről. Ha esetleg valakinek nincs türelme végigolvasni a posztot, akkor már az elején megírom, hogy ha ezt a táblát csak egy szóval jellemezhetném, akkor az az lenne, hogy ELÉLVEZŐS.

Ritkán szoktam együltő helyemben megenni egy egész tábla csokoládét, inkább a kulináris élvezeteknek élve pár falattal megelégszem, és ízlelgetem. No de ez nem az a termék, az ember fia/lánya csak eszi, csak eszi. Semmihez sem fogható kellemes ízvilágból mindig kell egy kocka, hogy rájöjjek Johann bácsi titkára. Arról nem is beszélve, mikor az utolsó kockát is lenyeltem, még órákra rá is érzem a mandula erős ízét. Ehhez fogható marcipán a világon nincs, ezt bizton merem állítani :-)

Galler - fekete csokoládé, feketekávéval

Egy újabb nap, újabb csokoládé, ami kóstolásra vár : -)

Egy fontos dolog, amit a véleményezés előtt meg kell hogy említsek: a chocologia olvasók számára a Galler termékek közül legalább egy darabot kötelező megkóstolni :-) Ugyanis ez egy igazán prémium kategóriás termék. Teljesen természetes alapanyogokból készült, tartósítószer nélkül.

A tömb kézhezvétele után nehéz helyzetben éreztem magam, mivel kísértetiesen hasonlít a Starbrook szeletre, legalábbis küllemét tekintve. És ez esetben a bírálandó termék ízesítése is kávés, csak úgy mint a régebbi posztban véleményezett repülős csoki volt. Ami persze kevésbé a véletlennek, sokkal inkább annak köszönhető, hogy számomra nagyon kedves ez az ízvilág.

Míg a Starbrook blokkoknál különféle stewardessek jelölik az ízeket, itt a Ritter Sport küllemére hajazó színskála mutatja az utat. A sötét tömbök felső egyharmad részén lévő színes sávok mind megannyi ízesítést takarnak. A képet látva, nekem elsőként egy United Colors of Benetton üzlet polcán sorakozó pólók jutottak az eszembe. Gondolom, azzal mindenki egyetért velem, hogy a külcsín igen csábító.

Kit Kat ChunKy Hazelnut

Az új fajta Kit Kat ChunKy Hazelnut nem más, mint tejcsokoládéval bevont nagy és vastag ostya rétegek, mogyorós krém töltelékkel.  Az 50 grammos tábla csomagolása egész pozitív, a zöld színű jelzés számomra mindig a jól bevált mogyorót jelképezi, eltekintve persze a lime-zöld szériáktól :-)

Az új mogyis termék összhangban van a többi behemót változattal, a csokoládé és az ostya teszi igazán vastaggá a táblát, míg a krém szolidan hívogató. Az illat is a szokásos ChunKy, enyhén mogyoróval fűszerezve. A csomagoláson harsányan feltüntetett mogyoró ízében már egyáltalán nem tekinthető harsánynak, de azért elég erős ahhoz, hogy a csokoládé és az ostya között a szánkban érezzük egy cseppet a mogyorós krémet is. Én nem vagyok rajongója a böszme szeletnek, de ez tényleg rendben volt. Az ízek minden darabja olyan jó, mint azt reméltem, hogy legyen, sőt tán a klasszikus szeletnél is lenyűgözőbbre sikerültek. De a legfontosabb, hogy a szeletet végülis öröm volt enni teljes egészében, és a végén elégedettség töltött el a szelettel kapcsolatban.

Energiatartalom: 540 kcal/100g
Ára: 115 Ft/50g (Müller) -  Egy ízletes ujj szelet, a rajongóknak érdemes kipróbálni ezt a variációt is.

Kit Kat Caramel

A Kit Kat egy újabb ízzel bővítette a repertoárját. És nem, ez most kivételesen nem egy korlátozott példányszámú termék. A csomagolás ugyan nagyon hasonlít a ChunKy dinasztiára, és kibontva a csomagot, a csoki formája és mérete is hasonló, de csak hasonló, mivel a szelet 8 grammal kisebb, azaz 42 gramm.

A szelet illata a már-már nosztalgikus bocis tejkaramellt idézte fel bennem, ami számomra kellemes.

A Nestlé válasza a Kinder Buenora

Más országokban „naponta” vannak újabbnál-újabb Kit Kat fajták, de itt Magyarországon egy ideje már nem láthattunk új ízeket. Szóval kellemesen meglepődtem, amikor az én rutin vizsgálatomkor az Auchan polcán valami újra bukkantam. Sőt nem is egyre, hanem többre  is: Kit Kat Senses, Kit Kat Chunky Hazelnut, Kit Kat Caramel. Ezek közül nézzük elsőként a Sensest

A Kit Kat Senses terméket nagyon könnyű jellemezni. Ez a Nestlé válasza a Kinder Buenora, mivel lényegében ugyanazok az elemek alkotják mind a két csokit. A szelet minden földi jóban bővelkedik: tejcsokoládé (64%), mogyorós krém (18%) és ropogós ostya.
Szeretem a Buenot és szeretem a Kit Katet is, így egyesítve egy biztos dolognak tűnt.
Tény, hogy nem túl sok újdonságot tartalmaz ez a termék, de a Nestlé jól tudja, Európa kedvence a mogyoró és ennél nem kell több a cég profit növeléséhez.

A Kit Kat sminkje most is trendi. A piros szín és a mogyoró együtt lefőzhetetlen páros. A 31 grammos kis csomagban öt kis összefüggő pötty van, mindegyiken egy dombornyomott Kit Kat logóval. A csomagot megbontva az első amit észrevettem, az volt, hogy nagyon kellemes mogyorós aromája van a szeletnek. Amikor beleharaptam a rúdba, épp megfelelően roppant az ostya, majd a puha töltelék keveredett vele. Hogy ez jó?
Hát… igen, ez valóban finom. Szeretem, amikor ez a két íz együtt jár, nagy élvezetet nyújt és szerintem megunhatatlan.

Ferrero Duplo

A 2010-es foci VB-re a Duplo egy egészen egyedi ötlettel állt elő, az egyes rudacskák a csomagolás alatt egy matricát is rejtenek, amelyek egy-egy híresebb focistát rejtenek. Ha azonban valaki már egy kicsit régebben ismeri a céget, akkor tudja, hogy valójában ez egyáltalán nem újdonság, sőt, visszalépés a gyökerekhez. Ugyanis már gyerekkoromban is mesefigura, focista stb… matricák voltak elrejtve benne. Régről megmaradt kis polcom lapját még mindig ezek a 25 éves matricák terítik be, bár már kicsit fakultak, sérültek, egyszóval megviseltek, de ez az én kis nosztalgia gyűjteményem.

Az elmúlt közel harminc évben a recept szerencsére mit sem változott, még mindig kellemesen édes a tejcsokoládé burok, csodálatosan roppanós az ostya, és a Nutella gyártójához méltón finom a mogyorós krém. Azt hiszem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Ferrero meglehetősen sikeres ebben a tejcsokoládé - mogyorós szelet kombinációban, és ez egy újabb példa arra, hogyan lehet jól csinálni (miként találhatunk elég sok ellenpéldát is a boltok polcain sorakozó "kompatibilis" termékek között). 

Kókuszos Duplo

A bejegyzés apropóját viszont az adja, hogy nemrég megláttam az üzletekben, hogy van étcsokoládés Duplo is. Természetesen ki kellett próbálnom. Aztán egy sorral fentebb még újabb különkiadásra bukkantam, az étcsokoládés, kókuszos töltelékes Duplóra, aminek még izgalmasabban hangzott az ízvilága. Húúúúú, ez biztos befutó!!! Végre egy újabb kókuszos íz a sikeres Raffaello után. Igazán csábító.

Nézzük a csomagolást: az étcsokis-kókuszos Duplo is a szokásos félkör alakú „multi pack”-ban vásárolható meg, amelybe 10 szelet lett begyömöszölve. Egy darabnak a súlya csak 18,2 gramm, de ez épp elég az ebéd utáni kávé mellé desszert gyanánt. Aki pedig olyan kis mohó lenne, mint én, az kihúzhat még egy rudat a dobozból... De visszatérve a külsőségekre, az eredeti és az étcsokoládés-kókuszos csomagolásában nem túl sok változást véltem felfedezni, ha valaki óvatlan (vagy csak nincs felkészülve az újdonságra), akár be is dobhat egy újfajta dobozt a kosárba tudtán kívül (persze ezt akár ügyes marketing trükknek is gondolhatnánk, így garantáltan meg fogják kóstolni a törzsvásárlók is :-). De nincs is ezzel gond, a Duplo stílust mindenképpen követi, csak egy kis kókusz motívum vélhető fel a sarokban, amit az új ízesítés kiírása előz meg.

Nyári Yogurette

Lassan vége a nyáriszünetnek, így nagy rá a sansz, hogy idén ez lesz az utolsó „trópusi” posztom a Ritter Sport és a Lindt után. De csüggedni nem szabad, biztos vagyok benne, hogy a Ferrero hamarosan kiad egy új szezonális terméket.

Azért szerencsére vannak így is újdonságok, a minap például egy kis Yogurette kacsintott rám, sőt nem is egy, hanem egy egész csomag, amiben 8 darab 12,5 grammos csini kis rúd található. A külső karton is kellemes a szemnek, de ami miatt nem tudtam a polcon hagyni, az nem más, mint a „Limited Edition” felirat a sarokban.
Első látásra szerelem. A ruhája barack színű, kecses, mindenki szemét vonzza.
Amint levetkőztettem (nem csak a szememmel), elém tárult a szép fényes, viszonylag vékony tejcsokoládé réteg. Ennek íze is teljesen normális, állaga pedig roppanósan szilárd.

Ferrero kezdetekben

A többi márkánál megszokott történelmi összefoglalót most kivételesen kihagynám, ugyanis a Ferrero cég történetéről egy nagyon jó magyar nyelvű összefoglaló olvasható a cég hazai weboldalán (bárcsak ez minden gyártóra igaz lenne).

Így is elég hosszú lesz ez a poszt, de szeretném a legtöbb terméküket felvillantani, amelyekkel találkozhattunk. Nagyon sokan talán nem is tudják, hogy a megszokott Mon Chéri/Rocher/Raffello hármas mellett mennyi termék tartozik még a céghez (najó, talán a Nutella még a többségnek megvan).

Első híres termékük a Pasta Gianduja. Ez tulajdonképpen egy massza, ami sztaniol papírba csomagolva került forgalomba, szeleteket lehetett vágni, és kenyérre kenve pótolta nemcsak a csokoládét, de a szalámit és a sajtot is. Jóízű, tápláló és olcsó is volt. A terméknek óriási sikere volt, ezért egy év múlva már megszületett a termék 21 grammos, azonnali fogyasztásra szolgáló kiszerelése. A későbbiekben ezt még próbálták továbbfejleszteni, meglehetős sikerekkel, ha a köztes állapotot (Cremalba) talán nem is ismerjük, de a fejlesztés végeredménye, a Nutella már biztosan mindenkinek ismerősen cseng.

1957-ben bevezettek egy új terméket a német piacra, melynek neve Mon Chéri. Valószínűleg mindenki kóstolta már, a legnagyobb poénja az egész meggy a közepém, ami egy alkohol töltelékben úszkál. Mindezt pedig egy csokoládéburok veszi körül, amit sikerült úgy megkomponálniuk, hogy azonnal elolvad az ember szájában.

Még ennek az évtizednek a végén egy nápolyis termék is színre lépett, a két ostyaréteg között kitüremkedő mogyorószemcsés mogyorókrém tuti befutónak bizo nyult a Nutella után. Ez a mai napig elérhető Hanuta.

"Ez a két szín, zöld és fehér/Minden másnál többet ér."

A minap kaptam ezt az apró (35g) meglepetést, egy eredeti FRADI csokit. Biztosra veszem, hogy már jó pár szurkolónak módja volt a kóstolásra. Én nem vagyok szurkoló, és a focihoz sem értek igazán, de jó ajándék ez egy csokiblogger részére is.

Az aprócska (5,5 cm x 13 cm) doboz minden lényegeset elárul a termékről. Minden belga alapanyagokból készült csokoládé megvásárlásával az FTC szakosztályait támogatjuk. Hogy hány százalékkal? Az jó kérdés.
Az ötlet minden esetre nem is bizonyul rossz PR fogásnak, hiszen elég nagy a szurkolótábor, akik biztosan nagy előszeretettel fogják fogyasztani a FRADI csokit.

"Mindig győzni, ez itt a cél/Régi hírünk most újra él."

A csokoládé szép fényes, világos barna színű. A kakaó szárazanyag tartalma szerintem nem több, mint 30%. Ezt csak tippelni tudtam, mert sajnos nem volt feltűntetve a dobozon, ami szerintem egy elég nagy hiányoság, ha a csokoládét minőségi termék gyanánt kivánja eladni a forgalmazó. A tábla nem a megszokott módon törhető kockákra, hanem a kakaóbab mintáját követő cikkelyekre bontható.

Lindt nyár 2010 - az újabb esély

Meg kell hagyni, ez a csokoládé sem engedi csak úgy elsertepertélni az embert maga előtt. A megszokott  8 cm x 15 cm nagyságú tábláktól eltérően Ő az elegánsan kecses formákat képviseli (6 cm x 19,5 cm). Jól néz ki, nem igaz? (Bár a tervezéskor gondolhattak volna a csokiblog írókra, tördelés szempontjából meglehetősen megnehezíti az életet egy ilyen magas, vékony forma :-)

A külső egyébként hasonlít a Lindt nyári kollekció többi darabjához, a kemény kartonra festett csokoládéfürdőben megmártózó gyümölcsdarabkák  látványa már egy felüdülés. Reméltem, hogy az előző posztban írt citromos Lindttel ellentétben ez egy igazán frissítő narancsos nyári széria lesz. A krokant ugyan elsőre nem a nyár frissességét idézi fel bennem, de szeretem a merész próbálkozásokat (és a mandulát :-), ugyhogy ez is kapott egy esélyt.

Mikor a keskeny kis doboztól és fóliától megfosztjuk a csokoládét, meglehetősen szép látvány tárul elénk. A töltött tábla színe közép barna, felületén a cég „kézjegye”, amit alul és felül is pár vésés díszít, ezzel is jobban szemléltetve a csokikockák domborulatait. A töltelék látványa sem hagy maga után kivetnivalót, a világos krémben kis narancs és mandula szemcsék kukucskálnak kifelé (és meglepő módon, ezek aránya ténylegesen megfelel a képen láthatónak).

Zöldcitromos-írós fehércsokoládé étcsokoládéval

A Ritter Sport nyári kiadása inspirált arra, hogy a többi nagy cég (Ferrero, Milka, Lindt…) termékei között is felkutassam a „nyári hangulatú” csokoládékat. A Lindt esetében ezt a kategóriát a „Sommerlaune” fantázianévre hallgató táblás csokik képviselik, amelyek esetében jelenleg három ízvariáció közül választhatunk: sztracsatella-vanília, citrom-író és az eper-panna cotta. A citromos mellett döntöttem, elsőre ezt tűnt a legérdekesebbnek (bár azt hiszem, a többi ízzel már nem is fogok találkozni).

A termék már külsőre is meglehetősen újszerű, a 100 grammos táblán csak az arany betűs logó a megszokott. Mint látható, a mutatós világoszöld színtónusú képpel ismét sikerült a „flancos csoki” kritériumot teljesítenie a cégnek.

Svájc leghíresebb cukrásza

Az egyik leghíresebb svájci csokoládégyár névadójának, Rodolphe Lindtnek meglehetősen sokat köszönhetünk, ugyanis ő találta fel a konsolást, aminek következtében lehetőség nyílt előállítani az első olyan szilárd állapotú csokoládét, amit napjainkban is ismerünk. Ezzel a forradalmi ötlettel azonnal híressé vált, és tevékenysége ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy a svájci csokoládé még napjainkban is vezető szerepet játszik. 

A konsolás, vagy másnéven kenőgyúrás a csokoládé gyártás egyik utolsó, de rendkívül fontos lépése. A kezdeti változatban egy kagyló alakú fenéklemezzel rendelkező berendezésbe helyezték a megolvasztott csokoládémasszát, amit aztán folyamatosan ide-oda mozgatni kezdtek. A massza a mozgatás során mindig átbukik a mozgató hengereken, ezáltal levegő járja át, ennek hatására pedig megváltozik a massza illata, ízvilága, állaga.

Maga a folyamat meglepően sokáig tart, a tejcsokoládé legalább egy, az étcsokoládé pedig három napot igényel. Mivel ez meglehetősen idő- és energiarabló művelet, azóta már persze kidolgoztak fejlettebb technikákat, amikkel ez az idő 10-20 órára leszorítható (persze sejthető, hogy a gyengébb minőségű csokoládék esetében még ezt sem várják ki).

A jelenleg ismert céget azonban nem tőle eredeztetjük, hanem egy szintén svájci cukrásztól, David Sprüngli-Schwarztól, és 29 éves fiának, Rudolf Sprüngli-Ammanntól, akik 1845-ben szilárd csokoládé gyártásába kezdtek Zürichben (ekkoriban ez meglehetősen nagy újdonságnak számított, ugyanis az emberek a csokit kizárólag italként fogyasztották). A cég története ezt követően egy lassan, de stabilan felfelé ívelő pályát járt be, a kezdeti kis üzem hamarosan kinőtte magát, emiatt költöztek, majd ezt is kinőtték és költöztek, majd ezt is kinőtték és költöztek ...

Rizspelyhes, barackos-maracujas joghurtkrémmel töltött fehér csokoládé

Igen, tudom, hogy ez egy fehér csoki. És igen, tudom, hogy a csokihegyeknél már említettem, hogy nem szeretem, és hogy szívem szerint nem is nevezném csokoládénak. De, de…. ebben van őszibarackos - maracujás joghurtkrém!

A maracuja imádatom meg elég erős ahhoz, hogy ne tudjak ellenállni a terméknek, még a fehér csokoládé ellenére sem. Jaa, és a maracuja mellett még ropogós rizspehely is van benne, ami mondjuk kevésbé fontos számomra, mint a maracuja joghurt, de azért ezt is mindenképpen pozitívumként értékelem.

A csoki külsejében nincs sok újdonság, a cég logója mit sem változott a limitált szériától függetlenül: nagy kék betűkkel a „Ritter SPORT” felirat ugrik ki a fehér színű háttérből, ami a szokásos arany színű négyzettel körbe lett kerítve.
Ami mégis érdekes, az az, hogy igazi egzotikus szín és ízvilág jellemzi a terméket. A csomagolás homlokzatán látható két őszibarack cikkelynek, és az érett maracujának, valamint a jobb sarokban megtört Ritter illusztrációnak igazán nehéz ellenállni. Már ezek látványa is beindítja a nyálképződést.
 
Lépjünk is tovább, a cég filozófiájához igazodva sportosan széthúzva a csomagot, már érzem is a trópusi nyár édeskés illatát.

Sokszínűség a négyzeten

A Ritter család története ott kezdődik, ahol a legtöbb romantikus film véget ér, a házasságnál. A főszereplők jelen esetben Clara Göttle és Alfred Eugen Ritter, előbbinek egy cukrászati boltja volt, utóbbi pedig itt dolgozott cukrászként. Egyik nagy közös szenvedélyük a csokoládé volt, de más is lehetett a levegőben, mert hamarosan, 1912-ben összeházasodtak, majd még ebben az évben alapítottak egy kis sváb családi édesipari vállalkozást Németországban, Bad Cannstatt városában. A későbbiekben is a család tulajdonában maradt a cég, jelenleg a harmadik generációs Alfred T. Ritter és húga, Marli Hoppe Ritter több, mint 80 országba exportálja a színes kis négyzeteket.

Vitatott az a tény, hogy mindhárom "Alfred Ritter" tett-e döntő lépést a Ritter Sport cég és a termékek hírnevéért, az mindenesetre biztos, hogy Alfred Eugen Ritter első lépése mondható a legfontosabb hozzájárulásnak: feleségül vette a megfelelő nőt. :-) Az első csokoládé márkájuk az Al rika (Alfred Ritter Kannstatt) nevet viselte (ennek logója oldalt látható). Gyorsan felpörgött az üzlet, aminek következtében 1930-ra már olyannyira kinőtték a gyárat, hogy a  20 km-rel távolabb fekvő idilli Waldenbuch városba kellett költözniük egy nagyobb gyárterületre. A terjeszkedés pedig azóta sem állt meg, ennek köszönhetően mára egy nemzetközileg is sikeres vállalatként tekinthetünk rájuk. 

Ha az első márka nem is mond sokat, de a az 1932-ben bevezetett Ritter Sport már biztosan sokak számára ismerős. Az egyedi formájú 4 x 4 kis kockából álló tábla megvalósulása Clara ötlete volt. A cél az volt, hogy a „normál” táblás csokoládé súlyát (ami 100 gramm) megtartsák, de a súlya ellenére behelyezhető legyen minden sportzakóba törés nélkül (és mindezt persze olvasztás nélkül érjük el). A cég ezzel a frappáns külcsínnel, és persze a finom ízekkel 1970-re annyira kinőtte magát, hogy a környező országokban is elterjedt a márka imádata. A sikeres fejlődést újabb ötlettel, a szezonális termékek bevezetésével tartotta fenn a cég. Talán nem annyira egetrengető, de mégis kisebb innovációnak tekinthető, hogy Németországban elsőként a Ritter Sport vezette be a joghurtos csokoládé

Végre egy minőségi belga csokoládé, ami nem csak a szakboltokban kapható, és még az ára is a magyar pénztárcának megfelelő. Napjainkra annyira könnyen elérhetővé vált a márka, hogy minden nagybevásárlás alkalmával beléjük ütközöm. A termékcsalád annyira széles repertoárral rendelkezik, hogy szinte egy teljes polcot elfoglal a színes kavalkád, amit kötelező átböngészni az esetleges újdonságok miatt. Persze mind azt követeli, hogy bekerüljön a kosárba, és hát ki vagyok én, hogy vitatkozzak pár tábla csokoládéval? :-)

Az egészmogyorós vastag tej- és étcsokoládés táblán továbblépve érdemes megpróbálkozni a kicsit összetettebb ízekkel is. Az óvatosabb próbálkozók sem csalódhatnak a narancsos csokoládébal (a narancsot mindenki szereti), de a cég szerencsére a hozzám hasonló rajongókra is gondolt, így merészebb ízekkel is lehet találkozni, mint például a fügés-mandulás, vagy az oldalt látható citromos-gyömbéres. És igen, nyugodtan lehet próbálkozni az újdonságokkal is, garantáltan nem fog csalódást okozni a kis trombitás.

A citrom-gyömbér ízvilág csokoládé esetében talán egy pillanatra meghökkentő lehet, de magával a párosítással már sok helyen találkozhattunk. Öntudatlanul is ezt élvezzük számtalan karácsonyi süteményben, de a hétköznapokban is van helyük ezeknek a frissítő ízeknek. Én első alkalommal a London tea variációinak köszönhetően ismerkedhettem meg citrom-gyömbér ötvözetével (és azóta is szerelmese vagyok a gyömbérnek, a házi tyúkhúslevest is nagy előszeretettel dobom fel ezzel a fűszerrel), ha pedig ugyanez csokoládéban van, az már tényleg a vágyak netovábbja.