Egyszerűen finom
A mai napon egy talán kevésbé ismert márka képviselője lesz az interjúalanyom. Persze szavak nélkül, de már a csomagolás is magáért beszél: kemény karton, kellemes mosolygós narancs színvilág, egy helyes kis mogyorópár és két szelet csokoládé próbálja felkelteni a figyelmünket. Az illusztráció felett a Camille Bloch név díszeleg, ami körül a svájci címer lett finoman elhelyezve, hogy még véletlenül se essünk dilemmába a termék származását tekintve. A mívesen megmunkált logó és a fotó között pedig a varázsszót olvashatjuk: R a g u s a. Én már itt elvesztem ...
Camille Bloch semmit se bízott a véletlenre. Kezdetben a már akkor is híres Toblerone cégnél volt gyakornok, majd ugyanitt értékesítési képviselő. Miután úgy látta, hogy már mindent kitanult amit a berniektől ki lehetett, továbblépett, és 1929-ben megnyitotta saját nevén futó csokoládégyárát. A "Chocolats Camille Bloch Ltd." a mai napig klasszikus független családi vállalkozás, saját bevallásuk szerint sikerük nyitja csupán annyi, hogy sikerült hitelesen egyesíteni a hagyományos értékeket a legújabb trendekkel. Több mint 80 éve az egyediség és a hitelesség útján haladnak generációról generációra (az alapítót követte Rolf Bloch, napjainban pedig a harmadik generációs Daniel és Stéphane Bloch páros vezeti a céget).
Családi vállalkozás lévén értelemszerűen nem tudjuk oldalakon keresztül sorolni a termékpalettát, de azért épp elég különlegességgel kényeztetik így is a rajongókat. A két nagy klasszikus az egészmogyorós pralinés Ragusa, és a szájban lágyan olvadó Torino, de már régóta híresek Európában a likőrrel töltött csokoládéikról is (cseresznyepálinka, konyak, vilmoskörte, brandy és a grappa), és persze nehezen tudnánk ellenállni az extra könnyű Moussenak is...
A dobozt megbontva egy ezüst színű fólia is védi a kincset, majd abból kihámozva a terméket két kis műanyag rekeszben helyezkednek el a 2 x 4 kockányi csokoládé hasábok (amelyek így 2x50 grammosak). Igazán kísérletezős kedvemben vagyok ma, így először a külső csokoládé réteget haraptam le. Az íze - mivel a csomagolás nem tartalmaz pontos adatokat, így kénytelen vagyok az érzékeimre hagyatkozni – alapján kb. 50%-os kakaótartalmú csokoládé. Ennek megfelelően kellemesen krémes, ami számomra egy igazán jó bevezetés. De nem tudunk sokáig elmélkedni a szárazanyagtartalom részletein, hiszen ujjaink között azonnal olvadni kezd a kocka, úgyhogy tovább kell haladnunk. Hogy az ízlelgetésnek véget vessünk, jöhet a töltelék a nagy egész szemű mogyoróval együtt. Természetesen erre sem lehet panasz (de hát mi mást is várhatnánk egy 1942 óta gyártott terméktől). A belső krém sűrű és gazdag, az egész mogyoró pedig egész is és mogyoró is :-). De ne analizáljunk feleslegesen, Camille nem így tervezte ezt, kóstoljuk meg egészében a terméket. Persze így sem fog csalódás érni, ahogy kell, a buja étcsokoládé bevonattal együtt lesz teljes a harmónia. Kicsit hosszabban megmarad az íz, felerősíti a szép élményt, és csiklandozza az ízlelőbimbókat. És itt ismét élvezhetjük a tervezők gondoskodását: mire felocsúdunk, hogy mindez elveszett, csak nyúlnunk kell a másik rúdért, és máris megismételhetjük az örömöt.
Energiatartalom: 550 kcal/100g
Ára: 525 Ft/100g (Müller Drogéria) - ritkán hiszünk a termékekhez kapcsolt szlogeneknek, de erre én se tudok szebb összefoglalást: egyszerűen finom