Svájc leghíresebb cukrásza
Az egyik leghíresebb svájci csokoládégyár névadójának, Rodolphe Lindtnek meglehetősen sokat köszönhetünk, ugyanis ő találta fel a konsolást, aminek következtében lehetőség nyílt előállítani az első olyan szilárd állapotú csokoládét, amit napjainkban is ismerünk. Ezzel a forradalmi ötlettel azonnal híressé vált, és tevékenysége ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy a svájci csokoládé még napjainkban is vezető szerepet játszik.
A konsolás, vagy másnéven kenőgyúrás a csokoládé gyártás egyik utolsó, de rendkívül fontos lépése. A kezdeti változatban egy kagyló alakú fenéklemezzel rendelkező berendezésbe helyezték a megolvasztott csokoládémasszát, amit aztán folyamatosan ide-oda mozgatni kezdtek. A massza a mozgatás során mindig átbukik a mozgató hengereken, ezáltal levegő járja át, ennek hatására pedig megváltozik a massza illata, ízvilága, állaga.
Maga a folyamat meglepően sokáig tart, a tejcsokoládé legalább egy, az étcsokoládé pedig három napot igényel. Mivel ez meglehetősen idő- és energiarabló művelet, azóta már persze kidolgoztak fejlettebb technikákat, amikkel ez az idő 10-20 órára leszorítható (persze sejthető, hogy a gyengébb minőségű csokoládék esetében még ezt sem várják ki).
A jelenleg ismert céget azonban nem tőle eredeztetjük, hanem egy szintén svájci cukrásztól, David Sprüngli-Schwarztól, és 29 éves fiának, Rudolf Sprüngli-Ammanntól, akik 1845-ben szilárd csokoládé gyártásába kezdtek Zürichben (ekkoriban ez meglehetősen nagy újdonságnak számított, ugyanis az emberek a csokit kizárólag italként fogyasztották). A cég története ezt követően egy lassan, de stabilan felfelé ívelő pályát járt be, a kezdeti kis üzem hamarosan kinőtte magát, emiatt költöztek, majd ezt is kinőtték és költöztek, majd ezt is kinőtték és költöztek ...
Rudolf Sprünlgi 1892-ben nyugdíjba vonult és felosztotta vagyonát két fia között. Így jött létre a Sprüngli család két elkülönült „üzletága”: a fiatalabb, David Robert, kapott két cukrászdát, az idősebb testvér, Johann Rudolf, pedig megkapta a csokoládé gyárat. És itt kerül ismét képbe Lindt úr, ugyanis 1899-ben a csokoládé gyártással foglalkozó Sprüngli felvásárolta a berni székhelyű Lindt Csokoládé Gyárat, ezzel pedig hozzájutott a fent említett szabadalomhoz és a márkanévhez. Ennek megfelelően megalapították a Lindt & Sprüngli céget, és felépítették a Kilchbergben lévő gyárat a Zürichi-tó partján.
A szép ívben egy nagyobb törést jelent az 1920-1945 közötti időszak, először a világválság, majd pedig a világháború nehezítette meg az életüket (meglehetősen nehéz volt hozzájutni a jó minőségű alapanyaghoz ebben az időszakban), de a minőséghez való ragaszkodásuk végül megmentette a céget: szerencsére ezekben az ínséges időkben, amikor nagyon nehéz volt csokoládéhoz jutni, azon kevesek, akiknek ez megadatott, a csúcsminőséget keresték. Az ezt követő 1947-1954 közötti időszakban a Lindt & Sprüngli ismét nemzetközi növekedésbe kezdett, sikeres licenc-szerződéseket kötöttek Olaszországban (1947), Németországban (1950) és Franciaországban (1954).
A cég újkori történelme legalább ennyire sikeres, bár a csokirajongók számára talán kevésbé izgalmas (terjeszkedik, tőzsdére megy, visszavásárolja eladott licenc szerződéseit). 1994-ben saját bolthálózat fejlesztésébe kezdtek az USA-ban. Létrehozták a Chocoladenfabriken Lindt & Sprüngli Holdingot, ami nem aprózza el, a világ vezető vállalatává kíván válni a prémium csokoládé szegmensben. Ennek érdekében a következő vállalatokat vásárolja fel:
- Hofbauer Ausztriában (1994)
- Caffarel Olaszországban (1997)
- Ghirardelli az USA-ban (1998)
Ma a csoport saját gyártóüzemmel Svájc, Németország, Franciaország, Olaszország, USA, Ausztria, elosztó vállalatokkal Anglia, Lengyelország, Spanyolország, Kanada és Ausztrália, valamint értékesítési irodákkal Hongkong és Dubai területen rendelkezik.
Prémium "szaloncukor" és "csokinyúl"
A cég természetesen kiváló minőségű táblás csokoládéiról is ismert, de van néhány egyedi, csak rájuk jellemző termékük. Az egyik ilyen az 1955 óta gyártott Lindor, ami tulajdonképpen egy sokat ígérő csipkemotívumokkal díszített celofáncsomagolásba rejtett barokkosan gömbölyű csokigolyó. A kuglik egyik jellemzője a kemény csokoládé héj, amely krémes csokoládéval van megtöltve. Az eredeti a piros tejcsokoládés golyó, de az évek során többféle ízvariációt találtak ki: arany csomagolású fehércsokoládé, elegáns fekete csomagolású étcsokoládé és persze vannak a szezonális színvilágú újabb és újabb meglepetés golyók, mint a mentás, mogyorós, narancsos…
Emellett a másik legismertebb Lindt termék Gold Bunny, az üreges tejcsokoládé nyúl, aki 1952 óta egy elmaradhatatlan motívumként jelenik meg a svájci kertek kövér fűszálai között. A nyuszi különböző méretben kapható, de a stílus ugyanaz, mindegyiknek egy szalagra kötött kis harang található a nyakában. Ez utóbbi egyben az ízesítést is jelzi, a legalapvetőbb színkódok: a tejcsokis nyúl piros szalagot visel, az étcsokoládés nyuszi sötétbarnát kapott, míg a fehércsokis stílszerűen fehér szalaggal feszít.